Közoktatás Székács Linda

"Csak látszatra volt olyan, mint a korábbi években" - így látják a magyar központi felvételi feladatsorokat a magyartanárok

Elolvasom

51 ezer nyolcadikos, 10 ezer hatodikos és 7 ezer negyedikes diák írta meg a központi írásbeli felvételi vizsgát január 18-án szombaton. A nyolcadikosok magyar feladatsoráról Kovács Krisztina magyar-történelem szakos tanárral, a Webkurzus felkészítő pedagógusával, a hatodik és negyedik osztályosok magyar feladatsorát pedig Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének képviselője értékelte.

Közoktatás Szabó Fruzsina

„Miért kellene hatodikban felismerni a páros rímet? Tananyag ugyan, de semmit nem mond el a gyerekek készségeiről”

Elolvasom

Szófajok felismerésével, jól elválasztott szavakkal, bebiflázott szólásokkal sok pontot szerezhettek a negyedikesek és a hatodikosok a szombati írásbeli felvételin, az viszont nem derült ki az írásbelin, kinek milyen alapkompetenciáik, készségei vannak, és vajon megállják-e majd a helyüket egy tehetséggondozó gimnáziumban – mondja a feladatsorokról a budapesti Radnóti gimnázium magyartanára, aki szerint sokkal több szövegértési feladatra lenne szükség. De nem akármilyenekre.

Érettségi-felvételi Székács Linda

Ilyen lesz a felvételi idén magyarból és matekból: holnap több ezer leendő középiskolás oldja meg ezeket a feladatsorokat

Elolvasom

Nagy megpróbáltatás elé néznek ezen a hétvégén a középiskolába felvételiző nyolcadikosok. Ha nem tudjátok, mire számíthattok, és hogy miket vihettek magatokkal a 45-45 perces írásbeli vizsgákra, most összeszedtünk mindent, amit érdemes tudnotok, hogy biztos felkészülten érkezzetek.

Közoktatás Szabó Fruzsina

„A feladatsorok összeállítói egyáltalán nem vettek tudomást arról, mi történt az elmúlt két évben"

Elolvasom

Ezekkel a feladatokkal ki lehet deríteni, hogy egy diák tudja-e, mi a különbség a képző, a jel és a rag között, vagy felismer-e egy magas hangrendű szót. Arról viszont semmit nem tudunk meg, hogyan gondolkodik egy felvételiző, kreatív-e, van-e nyelvi érzéke, hogy ha bekerül egy tehetséggondozó, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba, akkor ott hogyan fogja megállni a helyét – mondta az Eduline-nak a negyedikesek és a hatodikosok magyar nyelvi felvételijéről a Radnóti-gimnázium tanára.

1 2 3